BombPatrol
Minden háborúban eljön az a pillanat, amikor át kell lépni azt a bizonyos utolsó határvonalat is. Azt a határt, amely különválasztja egymástól mindazt, ami fontos, mindattól, amit a totális háború követel meg. Ha képtelen átlépni ezt a vonalat, a csatának vége, és ő elveszett.
Rick Yancey
4 kép - 20 perc
Kiképzés (training day)
A háborúnak mások a szabályai, mint amiket a kiképzésen tanítanak. Az írott szabályok csak azért vannak, hogy megnyugtassák a képmutató civileket.
Ha otthon majd megkérdezik: miért csinálod? Odavagy a háborúért? Egy
árva kukkot sem szólok. Miért? Úgysem értenék, hogy miért csináljuk. Nem
értenék meg, hogy csak a bajtársad miatt. És kész. Csak ennyi.
Daniel Yonnet
-A Sólyom végveszélyben c. film
Idő
Az az igazság, hogy az idő bizony hullámzik. Hihetetlenül könnyű
órákat vagy akár napokat veszíteni egy szempillantás alatt. Máskor
kínszenvedés végigevickélni egyetlen órácskán is. Az idő apad és árad,
olyan szakadatlanul, akár a tenger, és éppolyan megállíthatatlanul is.
Épp azok a pillanatok, melyekről azt szeretnéd: bárcsak örökké
tartanának - azok szállnak el leghamarább. Amelyeket pedig
legszívesebben felgyorsítanál, csigalassúsággal vánszorognak.
S. C. Stephens
...Szempár...
Amikor találkozik a tekintetünk, megáll az idő. Az a szempár egyenesen
belém hatol, és megesküdnék rá, hogy látja, ki vagyok. Hogy ki vagyok
én, amikor nem pózolok, nem színlelek.
Simone Elkeles
Simone Elkeles
...Katonák Voltunk...
Minden háborúnak megvannak a maga tanulságai. Azt a háborút, melyből nem tudunk okulni, hiába vívták meg, és a katonák, akik elestek a harcban, semmiért adták életüket.
Frederick Forsyth
- A barátom nem jött vissza a rohamból, Sir. Kérek engedélyt kimenni, és megkeresni őt.
- Nem engedélyezem - mondta a tiszt - Nem akarom, hogy kockáztasd az életed egy olyan emberért, aki valószínűleg halott.
A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött:
- Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőt elvesztettem. Mondd, volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet?
- Ó, persze, hogy volt, Sir - válaszolta a haldokló - Amikor megtaláltam, még élt. És azt mondta nekem: "Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz."
- Nem engedélyezem - mondta a tiszt - Nem akarom, hogy kockáztasd az életed egy olyan emberért, aki valószínűleg halott.
A katona ennek ellenére kiment, és egy óra múlva maga is halálosan megsebesülve, halott barátjának tetemét cipelve tért vissza. A tiszt dühöngött:
- Mondtam, hogy halott. Most aztán mindkettőt elvesztettem. Mondd, volt annak valami értelme, hogy kimenj, és becipelj egy holttestet?
- Ó, persze, hogy volt, Sir - válaszolta a haldokló - Amikor megtaláltam, még élt. És azt mondta nekem: "Jack, biztos voltam benne, hogy értem jössz."
Harc...
A vihar közeledik, már dörög
Úgy terveztem, maradok - mégis felnövök
Rájövök, hogy kézben a fegyver és lőnek, vagy lövök
Magam mögött becsukom a kaput, a keresztem vállra veszem
És semmit sem lát a szemem, csak cipelem át a hegyen
És megállok a csúcson, közben a füstöt fújom
Búcsúzom, de te nem tarthatsz itt, én a bakancsom húzom
Keselyű marja húsom és csak megyek az úton
Nem nézek vissza, csak amikor végül a port lerúgom
Pénz, család - nők, barát
De ki nyeri meg helyetted a csatát?
Te döntesz, hogy a pénz, a család, a nők, a barát
De figyeld ki tesz érted, ki tesz alád...
::::BSW::::
Úgy terveztem, maradok - mégis felnövök
Rájövök, hogy kézben a fegyver és lőnek, vagy lövök
Magam mögött becsukom a kaput, a keresztem vállra veszem
És semmit sem lát a szemem, csak cipelem át a hegyen
És megállok a csúcson, közben a füstöt fújom
Búcsúzom, de te nem tarthatsz itt, én a bakancsom húzom
Keselyű marja húsom és csak megyek az úton
Nem nézek vissza, csak amikor végül a port lerúgom
Pénz, család - nők, barát
De ki nyeri meg helyetted a csatát?
Te döntesz, hogy a pénz, a család, a nők, a barát
De figyeld ki tesz érted, ki tesz alád...
::::BSW::::
Van az úgy, hogy világgá kell menni.....
Az utazás az embert érleli, sokoldalúvá köszörüli, higgyétek, az
felséges, ha az ember egy időre minden baját otthon hagyja s külföldön
kiszellőzteti magát, elméje kiderül és szíve fogékonyabbá lesz minden
örömre.
Majer István
MANCS
Gazdájával, Lehóczki Lászlóval több sikeres mentőakcióban is részt vett. Igazán híressé az 1999-es izmiti földrengés
tette, amikor egy hároméves kislányt mentettek ki a segítségével a
romok alól, miután már 82 órája ott tartózkodott. Mancs részt vett a
mentésben többek között a 2001-es salvadori és indiai
földrengéseknél is. A kiképzésnek köszönhetően víz alatti holttestet is
képes volt jelezni, valamint egyazon helyszínen helyesen jelzett élő és
halott embert is. Ez a teljesítménye és sok-sok bevetése minden idők
egyik legjobb magyarországi mentőkutyájává emelte.
2006 októberében tüdőgyulladást kapott és elpusztult; gazdája a nyilvánosság kizárásával saját kertjében temette el. Az ezt követő egy hónapban belvárosi szobra valóságos búcsújáró hellyé vált, naponta több gyertyát gyújtottak előtte.
2006 októberében tüdőgyulladást kapott és elpusztult; gazdája a nyilvánosság kizárásával saját kertjében temette el. Az ezt követő egy hónapban belvárosi szobra valóságos búcsújáró hellyé vált, naponta több gyertyát gyújtottak előtte.
Vedd észre a jót....
- Az élet gyönyörű (...). Nézd csak meg egyszer a napfelkeltét a rét illatozó virágai között pihenve, vagy csodáld meg a nyár végi csillaghullást! Olvass el néhány igazán izgalmas könyvet, és merülj el a gyermekek önfeledt mosolyában. Ússz egy jót egy tiszta vizű hegyi tóban, és fuss az őszi ruhába öltözött, színes levelű fák között! Lásd meg az emberekben a jót, és a te létezésed is jobbá válik!
- Mindez nagyon szépen hangzik, de nem győztél meg (...).
- Barátom, Gabriel virágnyelven azt tanácsolta neked, hogy légy szerelmes, és akkor számodra is szebbé válik a világ!
- Mindez nagyon szépen hangzik, de nem győztél meg (...).
- Barátom, Gabriel virágnyelven azt tanácsolta neked, hogy légy szerelmes, és akkor számodra is szebbé válik a világ!
A. O. Esther
Hősök
Mindegyik háborúban van egy pillanat, amikor minden megváltozik.
Egy pillanat, amikor az út elkanyarodik. A szövetségesek és a frontvonalak
átrendeződnek, és az ütközet szabályai újraíródnak.
Egy ilyen pillanat megváltoztathatja a harc természetét, vagy
eldöntheti valamelyik fél javára. Megteszünk hát mindent, hogy
megragadjuk a pillanatot.
Felkészülünk a változásra. Szívünket megkeményítjük.
Félelmünket elfojtjuk. Összeszedjük az erőinket, és jeleket
keresünk a csillagokban.
Ám ezeket a pillanatokat, a játékszabályok változását örök homály fedi.
A végzet láthatatlan keze mozgatja a bábukat a sakktáblán, és
bármennyire is készülünk rá, bármennyire is tartunk ellen a változásnak,
számítunk a pillanatra, harcolunk az elkerülhetetlen ellen, végül mégsem állunk
készen, amikor elérkezik.
Hősök
Zombie Hunter
"Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet."
(Bethlen Gábor)
(Bethlen Gábor)
Ne nyafogjunk azon, ami megtörtént, hanem azzal törődjünk, amit tenni kell!
Airsoft - Harcok Zobákon
Egy ötperces csata olyan legendákat szül, amelyek évezredekig élnek.
A hazafiak mindig arról beszélnek, hogy meghalnának a hazájukért, és sosem arról, hogy ölnének is érte.
Airsoft - Harcok Zobákon
Ne szégyellj elállni a harctól, ha úgy látod, hogy az ellenfeled erősebb nálad: nem a csatát kell megnyerni, hanem a háborút.
AirSoft - Harcok Zobákon
Azért férfi a férfi, azért katona a katona, hogy tűrjön és elviseljen mindent, ha úgy kívánja a szükség.
AirSoft - kezdetek
Az airsoft vagy softair szó egy (6 vagy 8 mm átmérőjű műanyag vagy biológiailag lebomló) gömblövedéket kilövő, „alacsony” energiájú légfegyverekkel játszott hobbi-sport gyűjtőneve.
Fő irányzata egyfajta szimuláció, melyben két csapat játszik egymás ellen egy terepakadályokkal szabdalt pályán. A játékok lehetnek ún. végkiállósak vagy visszaállósak, attól függően, mekkora pályán játsszák ezeket, illetve hány fő vesz bennük részt. Továbbá, hogy a játékszervező miként rendelkezik. Cél egy adott feladat teljesítése, ami lehet pl. terület elfoglalása, valamilyen céltárgy megszerzése, fontos személy útvonalon való végigkísérése stb.
A gömblövedékek nem hagynak festéknyomot, így az eltalált játékosnak kell a találatot jeleznie. Az airsoft tehát a résztvevők becsületességén, korrektségén alapszik – inkább komoly hobbi, mint versenysport.
forrás :wikipédia
Fegyverarzenál egy része...
Készülődés...
Surf
Az emberek mindig vegyes érzelmekkel szemlélik a szerencsétlenséget, a tragédiába fúlt boldogságot, a létért való kétségbeesett küzdelmet. Még aki részvétet érez, az is tapasztalja, hogy a részvétbe megkönnyebbülés, olykor diadalérzet vegyül; máskor félelem, ijedtség vagy viszolygás. Az efféle vegyes érzelmeket néha "ítélet"-nek nevezik.
16 kép - pár óra szórakozás
Az idomár
Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb,
mint sejted, és okosabb, mint véled.
mint sejted, és okosabb, mint véled.
„Azok a dolgok, amik megkülönböztetnek másoktól, tesznek
azzá, ami vagyok!"
Zombik között
Rendkívül szomorú látni, hogy a nagy gazdagság ellenére milyen sok ember viselkedik zombiként a mai társadalomban. Talán ez az oka, hogy egyre népszerűbbek a horrorfilmek. Általuk próbálunk ráébredni, milyen borzalmasan üres életet élünk.
Kik vagyunk......?
Ha alaposabban megvizsgáljuk a dolgot, és mélyebbre tekintünk, hogy megtudjuk, kik is vagyunk valójában, el kell engednünk minden szerepet, álarcot, személyiségjegyet, mintát, érzelmi struktúrát, gondolkozási szokást, sőt a testet is, mert ezek nem mi vagyunk valójában. Ha belenéz a tükörbe, akkor ott egy testet lát. De ön ez a test? A test nem tudja azt mondani, hogy "én", nem lát, nem hall, nem gondolkodik. Van ott valami, amely ezen a testen keresztül hat, és ez a "valami" vagyunk mi valójában Kurt Tepperwein
Apai szeretet...
A válás mindig keserves. Állítólag a gyerekeknek a legrosszabb, de az én tapasztalatom szerint a legjobban az apa szenvedi meg. (...) Szülőnek lenni nem részfoglalkozás. Inkább tornászmutatvány. Ha az ember elengedte a trapézt, lezuhan; soha többé nem kapaszkodhat vissza.
Erich Wolf Segal
Harc
A legnagyobb ellenség önmagad vagy. Harcolj vele. Tanulj tőle. Dolgozz rajta. Fordítsd át a negatív energiákat pozitívvá. Külső ellenséggelharcolni könnyű. A legfontosabb a belsődben rejtőző ellenség.
Jet Li
Zene....
Ahogy a zenész szüntelenül keresi a legszebb hangot, úgy várja a zene a világmindenségben, hogy valaki megszólaltassa.
Ifj. Tátrai
Édua,dinó és a fotózás
"A ma fotósai nem születésüktől fogva mesterei a fotográfiának, viszont az elődök nyomaiba lépve tudják meghaladni a mestereket."
Visszanéz
Azt mondják, nem hátra, hanem előre kell nézni, hogy nem azokhoz kell hasonlítanunk magunkat, akik kevesebbet értek el, hanem azokhoz, akik többet. Én azt mondom, akik előttünk járnak, talán motiválhatnak, de akik „mögöttünk”... ők tartanak minket a talajon. Ők azok, akik jelzőtáblákként emlékeztetnek minket az egyik legfontosabb dologra az életben: hogy valaki örülne, ha a helyünkben lehetne.
Valakinek az a vágya, hogy elérjen oda, ahol mi vagyunk, és lehet, hogy mellette nincsen támogató család vagy barátok, lehet, hogy benne nem hisz senki, és csak magából meríthet erőt a legnehezebb pillanatokban is. Van, aki most is egyedül van... és nem csak saját magával, hanem az egész világgal meg kell harcolnia, hogy kitörjön.
Amikor veszítünk, hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyi mindent megnyertünk már az élettől... Mert nem az a baj, hogy többre vágyunk, hanem az, ha úgy harcolunk, hogy az elfeledteti velünk, annak értékét, ami már most a miénk. És ha ez minden alkalommal elhalványul bennünk, akkor talán még nem is értünk meg arra, amiért harcolunk, mert lehetséges, hogy mielőtt megkapnánk, még vár ránk egy nagy lecke az Élettől: előbb tanuld meg értékelni, amid most van.
Bátorság
A bátorság azt jelenti, hogy eljön egy pillanat, amikor minden rajtad múlik, minden, az élet is, és a halál is, minden, és tudod, hogy minden rajtad múlik, és elbírod ennek a tudásnak a felelősségét és súlyát, és vállalod a sorsod, és azt teszed, amit tenned kell. És ne gondold, hogy nem félhetsz közben. Mert az, hogy félsz, az nem jelenti, hogy gyáva vagy. Mert a félelem az alap, abból következik, hogy tudod, hogy mivel nézel szembe. Ha le tudod győzni a döntő pillanatban, az a bátorság.
Pillangó
Egy szépséges éji lepke került elő polcom mögül. Vergődött. Segíteni akartam neki. Nehezen vette, "butácskán". Végül sikerült, és...
"Te, nincs az a szépséges ív... ahogy a világnak a kinyitott ablakon át nekivágott... "
"Te, nincs az a szépséges ív... ahogy a világnak a kinyitott ablakon át nekivágott... "
A szitakötő
..." Amiként a fény és megtörik egy-egy tárgyon, a szitakötőhöz kapcsolódó archetipikus erők is valtoznak a körülményektől függően...
A szitakötő ... mint az új fény és öröm jelképe...
A szitakötök visszatükrözik és felhasználják a napsugarat és a fényt. A fény a nap folyamán folyamatosan valtozik, mint ahogy szitakötő is keresztülmegy a maga átváltozásan... A szitakötő arra figyelmezteti az embert, hogy ő maga is fény, és sokféle hatékony módon tükrözheti a fényt, ha akarja.
" Legyen világosság!" - igy ösztökéli az isten is az embert, hogy használja a kreatív képzeletet mint élete egyik hajtóerejét. Ez is része a szitakötő tanításának..."
A szitakötő ... mint az új fény és öröm jelképe...
A szitakötök visszatükrözik és felhasználják a napsugarat és a fényt. A fény a nap folyamán folyamatosan valtozik, mint ahogy szitakötő is keresztülmegy a maga átváltozásan... A szitakötő arra figyelmezteti az embert, hogy ő maga is fény, és sokféle hatékony módon tükrözheti a fényt, ha akarja.
" Legyen világosság!" - igy ösztökéli az isten is az embert, hogy használja a kreatív képzeletet mint élete egyik hajtóerejét. Ez is része a szitakötő tanításának..."
Gyermek...
A világ összes beteljesületlen álma sem ér fel azzal, hogy életedet odaadhatod akár csak egyetlen csodálatos gyermekért.
Prérikutya
A társas prérikutya, mint magyar neve is mutatja, társaságkedvelő élőlény. Hatalmas, szövevényes, folyton bővített föld alatti kolóniákban él, ahol élete nagy részét éli. A járatrendszerből számos kürtő nyílik a külvilágba: kijáratok, menekülőútvonalak és szellőzőnyílások. Erre a ragadozók elkerülése miatt van nagy szükség, hiszen a nyílt pusztaság nem sok védelmet kínál a hasonlóan kis termetű, védtelen állatok számára. Egy texasi prérikutya-városról feljegyezték, hogy 64,000 km² alapterületen feküdt, és 400 000 000 állat élt benne – ma már azonban ilyen óriási, háborítatlan kolónia életfeltételei nem adottak.
A prérikutyák nappal aktívak. Amíg a többiek a környéken legelik nagyrészt fűfélékből álló táplálékukat, egy-két példány őrszemként figyeli a közelgő ragadozókat – például prérifarkasokat, feketelábú görényeket, kitrókákat, vörös hiúzokat, szirti sasokat és rőtfarkú ölyveket. Hogy a kígyókat (csörgőkígyók, bikasikló) könnyebben észrevehessék, a kürtők közelében elpusztítják a növényzetet. Az őrszem jellegzetes, kutyaugatásra hasonló hangjelzésére az egész csoport a lehető leggyorsabban visszahúzódik a föld alá.
Tukán....
Tukánfélék:
A tukánok avagy borsevőfélék az első pillantásra felismerhetők hatalmas, különös alakú és a kávaéleken fűrészelt csőrükről. Ez a csőr különösen nagy, tövén igen vastag, vége felé jelentékenyen összenyomott; a csőr az ormán éles. A méretéhez képest rendkívül könnyű, mivel fala – akár a hasonlóan nagy csőrű orrszarvú madaraké – nagyon vékony. A csőr üreges; azt belülről finom csontokból álló hálózat merevíti úgy, hogy az bármely irányból jövő nyomásnak ellenállhasson, ezért könnyűsége dacára igen szilárd. Orrlyukaik hátrafelé nyílnak.
Nyelvük igen hosszú, de keskeny; mivel előre néző rojtok szegélyezik, némileg a tollhoz hasonlít. Ezért – bár az egész család valamennyi tagjának ilyen a nyelve – az egyik nemzetség a tollnyelvű, Pteroglossus nevet kapta – ebbe a nemzetségbe 14 faj tartozik. Tollazatuk hosszú, lágy és rendkívül tarka. Vetélőujjuk van.
A legtöbb tukánféle az amerikai szárazföldön, a térítő körök között él. Uralkodó színük általában a fényes fekete, amit hátukon, torkukon vörös, fehér vagy sárga foltok tarkítanak, farkuk pedig csíkos.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)